Magyarország előre megy, nem pedig hátra!
Sajtótájékoztató keretében számoltam be a Fidesz-KDNP kormány jövőt érintő döntéseiről, mely által fontos területen is előre lépünk:
Visszaadjuk a teljes 13. havi nyugdíjat, amit még Gyurcsányék vettek el!
200 ezer forintra nő a minimálbér.
A minimálbér így magasabb lesz a Gyurcsány-féle baloldal által fizetett 2010-es átlagbérnél.
Visszakapják a gyermeket nevelő családok a 2021-ben befizetett SZJA-t.
Ellentétben a baloldallal, mi a családok támogatásában hiszünk, és nem akarunk újabb terheket tenni a vállukra, ahogy azt ők a 2009-es gazdasági világválságkor tették.
Januártól nem kell fizetniük SZJA-t a 25 év alatti dolgozó fiataloknak.
Jó, ha felidézzük, mit üzent a fiataloknak a baloldal vezetője Gyurcsány Ferenc, amikor kormányon volt. Szó szerint azt mondta: „El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni.”
Ne engedjük, hogy visszatérjen a múlt. Nekünk Magyarország az első!